2013. szeptember 5., csütörtök

2013. március 8-án ült össze Aix-en-Provence-ban az immár másodszor kiírt Victor Vasarely Nemzetközi Művészeti Pályázat zsűrije, amelyen Imre Péter és Máté Tamás alkotása lett a befutó.


2013. március 8-án ült össze Aix-en-Provence-ban a 2010 után immár másodszor kiírt köztéri művészeti pályázat zsűrije. A 14 tagú zsűri elnöke Rudy RICCIOTTI építész volt, aki az elmúlt években több nagysikerű középület alkotójaként vált világszerte híressé. A zsűri tagjai között szerepelt Pierre VASARELY, a Vasarely Alapítvány vezetője, továbbá Pécs képviseletében PÁVA Zsolt polgármester, HORVÁTH András, BENCZE Zoltán építészek.

Helyet foglalt a zsűriben Héctor SOLARI médiaművész is, aki 2010-ben a pécsi pályázat kurátora volt. A tagok nyílt szavazással és meggyőző többséggel IMRE Péter szobrászművész és MÁTÉ Tamás építész „Mikroelektronika” című kompozícióját ajánlották megvalósításra a városnak, ami különösen nagy sikernek számít a jeles nemzetközi mezőnyben. A beérkezett 63 pályázatból az első bírálati szakaszban 10 munka került kiválasztásra, melyeket a kiíró a második körben a javaslataik részletesebb kidolgozására kért fel. A végső bírálatra benyújtott műveket a lebonyolítással megbízott Vasarely Alapítvány a mellékelt kiadványban mutatta be. 
A szavazás végeredménye:
  1. Imre Péter és Máté Tamás alkotása: 8 szavazat
  2. István Böszörményi & János Erdős - L’Atlas: 2 szavazat
  3. LAb[au ]: 1 szavazat
    Gilles Conan: 1 szavazat 
Dél-Dunántúli Építész Kamara honlapja:


Építészfórum:


TEOL:


Nyomtatott sajtó:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése